5. fejezet

"

„Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... ezek csak mi lehetünk”

Stepneine Meyer.

- Perverz állat! – fordultam felé, de én is elnevettem magam.

- Van ilyen hugicám – mosolygott, majd visszafordított és így folytattuk táncunkat. Elég jól szórakoztunk, és végig csak vigyorogtunk.

- Meddig leszel ebben a magas sarkúban? – kérdezte Dani, miközben leültünk az asztalunkhoz.

- A buli végéig. Miért? – kérdeztem vissza, miközben újra ittam a Whiskys narancsomból.

- Mert úgy látom, hogy ma te se és én se fogunk józanon hazamenni – nevetett.

- Még minden eldőlhet – mosolyogtam, majd felálltam. Tudtam, hogy alkohol nélkül is szórakozhatunk, de így más szemmel láttam a világot. Soha nem voltam és nem is akarok nagy alkoholista lenni.

Éjfélig végig csak táncoltunk, és észrevettük, hogy egyre jobb zenéket rak be a DJ és, hogy egyre többen vagyunk hiába van teltház. Majdnem az egész suli itt volt.

Tudtam, hogyha még egy-két kortyot iszok, onnan nincs vissza út így leálltam egy kicsit. Már alig volt pár ember, aki magánál volt és én voltam az egyetlen egy lány közülük.

Éjfél után pár perccel kimentem az utcára, és leültem az egyik padra kiszelőztetni a fejemet.

Néztem az autókat és a házakat, miközben a szél csiklandozta az arcomat. Hallottam, ahogy valaki kijön az épületből és léptei hangja egyre közelebb érnek hozzám.

- Szia! – ület le mellém Dani – nem a bátyám – és, ahogy láttam ő is csak vigyorgott. Neked se kell sok és elveszeted a fejedet –gondoltam magamban, miközben elmosolyodtam.

- Szia – suttogtam.

- Mit csinálsz itt egyedül, miközben most van a buli legizgalmasabb része? – mosolygott rám tökéletes mosolyával.

- Kiszelőztetem a fejem és gondolkodok – mosolyogtam, és becsuktam a szemem, miközben a szél újra csiklandozni kezdte az arcomat, és a hajamat is meglebegtette. Kicsit fáztam, de nem foglalkoztam vele. Az eső is cseperegni kezdett. Éreztem, ahogy a szürke ködöt kimossa az elmémből ez a pár csepp víz. Az utca üres volt, csak mi ketten voltunk kint. Csak egy-két kóbor állat szaladt el, de ők se mertek közel jönni hozzánk a hangos zene miatt.

- Min gondolkozol? – szakított ki gondolatmenetemből Dani. Megráztam a fejem és ráemeltem tekintetem.

- Semmi érdekes dolgon – mosolyogtam.

- Értem – mosolygott Ő is.

Az eső jobban rákezdett, a zene pedig lecsöndesedett.

- Gyere! – fogta meg a kezemet, és újra bementünk az óriási, zsúfolt terembe.

Akkor berakták az én kedvenc számomat. Tudtam, hogy Kitti kérte nekem.

http://www.youtube.com/watch?v=OMUg0k5w4sI&feature=related

- Ez a kedvenc számom. Jössz táncolni? – fordult felém hirtelen Dani.

Óriási szemekkel néztem rá. Hogy Ő és én? Erre a számra?… Elég szerelmes, bár… nem nagyon zavar. Elmosolyodtam, jelezve válaszomat és kézen ragadva a tömeg közepére húztam.

Két lépést megtartva táncolni kezdtem.

Elsőnek csak figyelt, majd elmosolyodott és Ő is táncolni kezdett. Én csukott szemmel folytattam táncomat, és végig csak mosolyogtam. Megfordultam, mire két kéz fonódott a derekam köré. Szemeim kipattantak és elvörösödtem. Az Ő kezei voltak azok. Nem másé. Az övéi.

Végigtáncoltuk a számot, mire beraktak egy újabb számot, amit nagyon szerettem.

http://www.youtube.com/watch?v=E3SMj0yVbow

Persze csak a refréntől játszották, de így is nagyon jó volt. Az asztalunk felé néztem, hogy kivel táncolhatnám le ezt a számot, de nagy meglepetésemre Dani nem hagyta abba a táncolást. Az állát a vállamra rakta, míg én az egyik kezemet az arca egyik oldalára helyeztem, a másikat pedig a keze alá, ami a derekamon pihent még mindig, és egyszerre kezdtük jobbra-ballra ringatni a csípőnket. Elmosolyodtam, és tovább táncolva újra az asztalunk felé néztem. Dani mérhetetlenül mérges tekintetével találtam szembe magam.

- Mi a baj? – formáltam a szavakat a számmal, de ő így is megértette.

- Szerinted? – formálta ő is a betűket. El akartam indulni felé, de Dani szorosan fogta a derekamat, így nem tudtam elmenni.

A bátyám hirtelen felállt az asztaltól, mire mindenki, aki ott ült ránézett.

- Maradj ott! Nincs semmi baj! – mondtam ki hangosan, de érthetően, hogy kitudja olvasni a számból, hogy mit mondok.

Egyhelyben maradt, de nem ült le és a szemét sem vette le rólam. Mindenki minket vagy a bátyámat nézte.

- Mennyünk inni valamit! – mondtam Daninak a szám végén.

- Rendben – mosolygott, majd kézen ragadott és a pult felé kezdett húzni.

A bátyám viselkedésén egyáltalán nem lepődtem meg. Mindig is féltett a fiúktól.

- Egy iceteát – mosolyogtam a pultos fiúra.

- Én egy sört kérek – mondta Dani.

- Nem lesz egy kicsit sok? – kérdeztem tőle, mire ő megrántotta a vállát.

Ennyiben hagyta a dolgot, majd megvártuk, amíg kikapjuk az italokat aztán visszasétáltunk az asztalunkhoz.

- Látod, nem volt semmi baj! – forgattam meg a szemeimet, miután leültem a két Dani közé.

- Csak kicsit idegesítő volt, hogy nem akart elengedni. Már Balázs is indult volna érted – bökött az öcsénk felé. Balázs is mérges szemekkel méregette Danit.

Lehet, hogy az öcsém még csak tizenhat éves, de biztos, hogy erősebb, mint Dani. Mindkét Dani.

- Miért kell mindig félteni? – csattantam fel. –Tudok magamra vigyázni! – szűrtem a fogaim közt a szavakat.

- Mert a húgom vagy! – vágott vissza azonnal.

- Sajnos – suttogta. Összerezzentem. Mérhetetlenül csalódtam benne, és rosszul esett, hogy ezt mondta. – Ezt nem gondoltam komolyan! – jutott el az agyáig, hogy mit mondott. Megfogtam Kitti kezét, és a táncparkett széléhez húztam.

- Táncolunk? – kérdezte vigyorogva.

- Ja –dörmögtem, és magamhoz húztam a - nem kicsit részeg - barátnőmet.

Lábaim közé rakta az egyik lábát és én is így tettem. Átkaroltam a derekát, míg ő a nyakamat és táncolni kezdtünk.

Pár perc múlva Barbi is csatlakozott hozzánk.

A buli további része jól telt el.

Reggel ötkor hazafelé vettük az irányt – bár kisebb nagyobb esésekkel -, de félhétre haza is értünk.

A félórás útból másfél órásat formáltunk, de nem volt baj. Jól szórakoztunk.

Résnyire kinyitottam a szememet, mert éreztem, hogy valaki fekszik rajtam. A vörös valami az egész arcomat beterítette. Kinyitottam a szememet és körbenéztem.

Mindenki itt volt a szobámba. A földön feküdtek a fiúk. Vagyis mindegyik fiú, kivéve egyet. Balázs a ruhás szekrényembe beborulva aludt. Elmosolyodtam – már amennyire tudtam -, és magamra néztem. A bulis ruhámban voltam még mindig, ami teljesen a hasamig fel volt húzva. Kitti rajtam feküdt, míg rajta Barbi.

Le akartam húzni a felsőmet, de nem bírtam, mert Kitti keze megakadályozott ebben a műveletben.

Vissza akartam emlékezni arra, hogy mi történt azután, hogy beléptünk a szobám ajtaján, de csak következtetni tudtam.

Gondolom lefeküdtünk az ágyra, és elaludtunk.

- Kitti, Barbi! – suttogtam, és megmozgattam őket.

- Kitti, Barbi! – mondtam kicsivel hangosabban, és kicsit jobban meg is lökdöstem őket. Mocorogni kezdtek és tíz perc múlva már a szoba előtt álltunk.

- A francba! Kitörtem a magas sarkúm sarkát! – vettem észre, mikor majdnem hasra estem.

- A táskák hol vannak? – kérdezte Barbi.

Összerezzentem.

- Ne mondjátok, hogy otthagytuk őket? – kérdezte Kitti egy ásítás közepette.

- Szerintem már megszokták – mosolyodtam el, mire ők kómásan felnevettek.

- Akkor, majd jövő héten értük megyünk – mosolygott Barbi.

- Rendben. Menjetek, fürödjetek le, én addig keresek valahogy ruhákat – mutattam a ruhásszekrényem felé. Benéztem az ajtón, és kitörő nevetésüket visszafojtva, Kitti elment az én fürdőmbe, Barbi pedig a Daniéba.

Átlépkedtem a fiúk között és kihúztam pár göncöt Balázs alól. Három felsőt, nadrágot és fehérneműt.

Beadtam a lányoknak a cuccokat, majd Barbi után én is lefürödtem.

Lent megszárítottuk a hajunkat, aztán Barbi meg én reggelit is csináltunk.

Készítettünk pár szendvicset, rántottát és főztünk teát meg kávét, míg Kitti megszámolta a fiúkat és kinyitotta az asztalt.

Szépen megterítettünk a … Mire?

Az órára pillantottam, ami hat órát jelzett.

- Az igen! – füttyentettem egyet. – Már hat óra? – hüledeztem.

- Hat? – kapta felém a fejét Barbi. – Háromra hazakellett volna mennem –nevetett fel.

- Hát, már nem fogsz – mosolyodtam el.

Felmentünk felkelteni a fiúkat.

- Nem tudom, hogyhogy hívnak, de kelj fel – simogattam meg Dani egyik barátjának a kezét. Barbi és Kitti, majdnem felnevettek.

- Balázs, kelj fej! – simogattam meg öcsém arcát. Nem reagált, ahogy senki se.

- Ezek így nem fognak felkelni – mondta ki hangosan Barbi.

- Hát, ha szép szóval nem megy akkor… - álltam fel Balázs mellől és az ablakhoz lépkedtem.

Hirtelen mozdulatból felhúztam az erkélyem redőnyét, ami az egész falat helyettesítette baloldalról, és pont a fiúk arcába sütött a nap.

Nagy Á-zások, és nyögések közepette mindenki magához tért.

- Ezt muszáj volt? – jajgatott Balázs.

- Igen öcsikém. Hat óra – mosolyogtam rá.

- Akkor még alig fél órája alszunk! – morgott fel a bátyám.

- Nem teljesen. Este hat van – nevetett Kitti.

Mindenkinek kipattant a szeme a döbbenettől, sőt Balázs még fel is ugrott.

- Elment a gépem! Ugye csak álmodom? – kérdezte, és egy óriási vigyor terült szét az arcán.

Összerezzentem.

Ha az öcsémnek elment a gépe, akkor azért csak én és Dani vagyunk a felelősök. Kapni fogunk, az biztos.

- Ez az! Itt maradok még egy hétig! – mosolygott öcsém.

- Gyertek le. Csináltunk „reggelit”. - nevettem fel.

Pár perc múlva mindenki feltápászkodott és lementünk „reggelizni”.

- Most kérdezném, hogy kér-e valaki egy pohár bort, de tudom a választ – nevettem fel újra.

- Persze, a tegnap este után csak arra van szükségünk –,nevetett fel a társaság is.

- Amúgy a táskátok kint van az udvaron – szólalt meg a Görög isten hirtelen. Danira néztem, aki viszonozta tekintetemet.

- Hogy kerül az oda? – kérdezte Barbi.

- Elhagytátok az utca végében, és én meg érte mentem – mosolygott a bátyám.

- Mit kerestünk mi az utca végében, mikor a másik irányból jöttünk? – kérdezte Kitti.

- Te meg Bettus tovább mentetek – nevetett fel az a fiú, akit elsőnek próbáltam felkelteni. – Barbi meg felakadt melltartóstul a kapura.

- Akkor ezért volt elszakadva – gondolkozott hangosan Barbi, mire az egész társaság felkuncogott.

- Én magamnál voltam végig – ellenkeztem.

- Igen magadnál voltál, sőt te voltál a legjózanabb, de attól még tovább mentél Kittivel – mosolygott az ismeretlen.

- Balázs volt az, aki teljesen nem volt magánál. Már kettőkor nem tudta, hogy hol van – vigyorgott a bátyám.

- Volt kitől örökölnie – nézett felém egyszerre Barbi és Kitti. Megforgattam a szemeimet és én is enni kezdtem.

Evés után mindenki haza ment, mi pedig a lányokkal összepakoltuk a szobámat és elmosogattunk.

- Ideje hazamennem – nézett az órájára Barbi. Már este nyolc volt.

- Rendben. Szia! – öleltem magamhoz.

- Várj, megyek én is – mosolygott Kitti.

- Sziasztok! – köszöntem nekik, majd felmentem a szobámba és tévézni kezdtem.

- Szia! – nyitott be egy idő után Dani a szobámba, Balázzsal a háta mögött.

Annyira részeg nem voltam, hogy ne felejtsem el, azt amit mondtak, és tettek.

- Sziasztok – köszöntem suttogva, de nem néztem rájuk. Nem akartam sírni, de már marta a sós könny a szememet.

- Figyelj – ült le mellém Balázs, de Dani csak állt az ajtóban.

- Én nem akartam semmi rosszat mondani vagy tenni, de idegesítő volt, hogy nem engedett el – hajtotta le a fejét. Nagyon szeretem Balázst. Felemeltem a fejét és magamhoz öleltem.

- Te nem tettél semmit – nyomtam meg erősen a Te szót, mire Dani összerezzent.

- Kösz – mosolygott rám, majd felállt és az ajtóhoz sétált.

- Sok szerencsét haver – suttogta Daninak és kiment.

- Saj..

- Tudom – álltam fel. –Tudom. Részeg voltál, nem gondoltad komolyan, megbántad… satöbbi, satöbbi. És semmi baj – mosolyogtam.

- Egy valamit kihagytál – nézett rám komolyan.

- Mit? – vontam fel a szemöldököm.

- Azt, hogy örülök, hogy a húgom vagy – ölelt magához, és tudtam, hogy pontot raktunk az ügy végére.

Sajnálom, hogy ennyit késett a rész de vírust kapott a gép:S

Szóval, remélem tetszik majd:)

Sietek a következő résszel:)

Gicus, Kitti és Anna:D köszönöm szavaitokat és kommentjeiteket nagyon jól esnek:)

Zsúú neked már visszaírtam;)

PusziiCsajok(KL)