Köszönöm a komikat csajok:D
5 komi után hozom a következő részt!
Remélem tetszeni fog:)
Puszii
Puszii
"Nekem ahogy jött a sors mindig úgy vonultam én isHa csendben ordítottam attól megremegett az ég isNéha kérdőn néztem föl, amikor nem láttam az utamVagy csak akkor érdekelt hogy ha az is egy biztos futamMost már mindegy, hogy elmúlt ami volt de mégis megmarad egy szálkaAmi semmi másnak , de nekem egy hegyMondd meg mit tegyek mindig jó így hogy legyekNem baj majd, ha nem leszek megértenek az emberek" (Kicsi Tyson)
Megcsókolt…
Eltelt két év amióta nem éreztem ezt az érzést, mint most.
Elengedtük egymást, majd mélyen a másik szemébe néztünk.
- Mi lesz most? Mi lesz ezután? –kérdeztem gondolatban, magamtól és jól tudtam, hogy az Ő elméjében is efféle kérdések járkálnak.
- Megbocsátasz nekem? –kérdezte kis idő elteltével.
- Hisz nem is haragudtam. –feleltem, s karjaiba férkőztem.
Megbeszéltük, hogy találkozni fogunk a közel jövőben, majd haza kísért, hisz már éjfél volt.
- Szia. –köszöntem el tőle, és besétáltam a házba.
- Hol voltál? –kérdezte Dani.
- Dolgom volt. –zártam le a témát. Nem mondom el neki. –döntöttem el.
Felmentem a szobámba, s egyhamar el is elaludtam.
Másnap reggel, elég jól indult a napom. Mindenki jó kedvébe volt, nem tudni miért.
- Miért vigyorogsz egyfolytában? –kérdeztem Gergőtől reggeli közben.
- Ma jött a városba az öcsém. Este végre bemutathatom nektek. –mosolygott.
- Este meccs. –kapott témán Dani.
- Tudom. De utána mind itthon leszünk. –felelte majd tovább csacsogtak a fociról. Személy szerint annyit értek a focihoz, mint Ők a takarításhoz. –erre a gondolatra felkuncogtam, majd pár perc múlva elindultunk a suliba.
- Szia. –jött elém Kitti.
- Hello. –köszöntem vissza.
- Ma este megyünk vásárolni? –kérdezte izgatottan.
- Jobb ötletem van. –feleltem mikor megláttam Gergő szomorú arcát. –Nézzük meg a fiúk focimeccsét. –ajánlottam, mire Gergő arca felragyogott.
- Az nem holnap lesz? –vonta fel a szemöldökét barátnőm.
- Nem. –kuncogtam, majd elindultunk órára.
Nem vagyok normális. Félig-meddig összejöttem Danival, mégis tetszik Gergő.
Tudom, hogy nem vagyok abban az esetben, mint a filmekben, hogy választanom kell, hisz nem tetszem Gergőnek, de én szeretem Őt. Jobban a kelleténél…
De itt van Dani. Megcsókolt… ha nem szeretném, ellenkeztem volna.
Első óra után, elmentünk tesire a lányokkal.
Átöltöztünk, majd kimentünk az udvarra.
- Az óra első felében a fiúk kosaraznak, addig a lányok leülnek. Az óra másik felében a lányok röplabdáznak, a fiúk leülnek. –adta ki az utasításokat.
- Maga jól van? Aszfalton röplabdázni? –szólt vissza Kitti.
- Tudom, hogy keményfából faragták Önöket. –vigyorodott el majd leült egy padra a pálya szélén.
Felálltam a földről –ahol eddig ültünk, és a tanár elé sétáltam.
- Nem engedem játszani a lányokat. –szegeztem ki a döntésemet.
- Ki maga, hogy megtiltsa nekik, hogy mikor és hol játszanak? –kérdezet vissza.
- Én vagyok a csapatkapitány helyettese. A hétvégén országost játszunk! Nem hagyhatom, hogy valaki megsérüljön. –vágtam vissza.
- Ha, te mondod. –vigyorodott el majd tovább nézte a fiúkat.
- Játszunk? –kérdezte Kitti.
- Játszunk, de tisztességes játékot. Nem akarom, hogy valaki megsérüljön. –feleltem, mire sípszót halottunk.
Átadtuk a fiúknak a helyett, majd az összes lány elment a tanárhoz megkérni azt, hogy ne játszunk, én addig a pályán bejárattam a kemény labdát.
- Nem engedi, hogy bemenjünk? –kérdeztem Kittit.
- Nem. De Anna kihozhatja a térdvédőket. –felelte mire az említett lány már szaladt is felénk a térdvédőkkel.
Felhúzták azokat én addig felkötöttem a hálót a csövekre.
- Bettus. –termett mellettem Gergő.
- Mi az? –néztem fel rá.
- Ttessék. –adta a kezembe a könyökvédőit.
- Mit csináljak ezzel? –kérdeztem értetlenül.
- A térdvédőm rád nagy, de nem maradt neked térdvédő Annánál. –felelte zavartan.
- Köszönöm. –nevettem fel, majd felhúztam a lábamra a „könyökvédőket”.
- Ja, és. –fogta meg a könyököm, amikor látta, hogy be akarok állni a helyemre.
- Vigyázz magadra. –felelte.
- Kérem Mr Dániel, ne itt udvaroljon. –kiabált a tanár.
- Anyádat. –felelte Dani úgy, hogy a tanár ne hallja.
Aki a közelében volt és hallotta, könnyesre nevette magát.
- Bettus, gyere! –kiabálta Judit –aki ebben az órában nagyon nézett engem, bár nem tudom, hogy miért- és elkezdődött a játék.
Huszonhárom-tizenhatra álltunk-én eddig szereztem két zúzódást és egy lila foltot a combomra - amikor már a harmadik lányt kisérték a gyengélkedőre.
- Ebből elég volt. –egyenesedett ki Judit, az ütő pozíciójából és a tanár elé lépett. –Nem fogom hagyni, hogy tönkretegye a csapatomat.
- Betti! Bettus! –kiabálták többen is a nevemet. Dani és Gergő háta lemerevedett majd mindketten felém fordultak. Hiába voltak a pálya túlsó részén sprintelni kezdtem felém.
- Bettusss! –kiabálta Judit is. Mindenki engem nézett. Nem értettem…
De ekkor észrevettem.
Hátra fordultam és figyeltem a felém zuhanó állványt, ami a hálót tartotta. Tudtam, hogyha nem ugrom azon nyomban agyon nyom, de a lábaim nem engedelmeskedtek.
Csak figyeltem az állványt, ahogy felém, zuhan, és én tétlen vagyok.
Egyszerre négy kéz fogott meg, én pedig oldalra pillantottam. Dani és Gergő el akart rántani de már késő volt. A földre estem az állvány pedig a hasamra esett.
Hirtelen jött a fájdalom, és úgy éreztem, hogy átszakadt a hasfalam.
- Bettus, hallasz engem? –kérdezte bátyám. –Gergő egy kicsit emeld fel! –kiabálta mire éreztem, hogy a hasamba nagyobb lesz a fájdalom. Felordítottam.
- A lábad kint? –kérdezte Gergő, Danitól.
A háttérben több ember is a nevemet kiáltotta, és jól tudtam, hogy az egész iskola körülöttünk van.
- Nem, nem… fáj… -suttogtam, bár alig láttam a könnyeimtől. Valaki újra megmozdította az állványt én, pedig újra felsikítottam.
- Bettus! Mindjárt itt lesznek a mentők. –mondta Dani. Nem kellett sok. Még éreztem, hogy valaki megmozdít, majd elnyelt a sötétség…
***
Mikor felébredtem nem otthon voltam. Nem tudtam, hogy hol vagyok.
Mikor kinyitottam a szemem egy korteremben találtam magam.
- Bencsik Betti? –kérdezte Danit az orvos. Nem vették észre, hogy felébredtem. –gondoltam magamban.
- A bátya vagyok. –felelte feszengve Dani.
- Szülők? –kérdezte a férfi.
- Kérem, mondja, hogy mi a baja. A szüleink nem itt élnek.
- Mivel Ön nagykorú, semmi akadálya. –felelte az orvos.
- Súlyos? –szólt közbe Gergő. Őt nem láttam, de közel volt hozzám a hangja. .
- Ha úgy vesszük, hogy nemsokára nagykorú lesz akkor igen. –sóhajtott.
- Kérem, mondja. –sürgette az orvost Dani.
- Eltört egy bordája, megrepedt egy csigolyája, mégis hagy kérdezzem meg. A feje hová esett? –kérdezte kíváncsian.
- A fejét én fogtam meg. –felelte Gergő.
- Rendben. Nem történt semmi baj a fején. De a hasát annál nagyobb sérülés érte. Átszakadt a hasfala és a méhét is megsértette…
- Lehet, hogy kettes vagyok biológiából, de ugye nem azt akarja mondani, amire gondolok…? –kezdett felmenni a pumpa a bátyámban.
- Kérem, nyugodjon meg. –szólalt meg az orvos.
- Nem magára mérges. –szólalt meg Gergő. –Bettus meg akarta állítani a tanárt, hogy ne engedje a csapatot az aszfalton játszani. De a tanár nemet mondott. Jövő hét hétvégén országos mecset játszanak, eddig négy lány sérült meg. Ő az ötödik. –mesélte és éreztem magamon a pillantását.
- Akkor, amit mondott az igaz? –tért vissza Dani a jelenbe.
- Igen. De a műtét életveszélyes. Van neki három hónapja, hogy átgondolja akar-e gyereket.
Erre a mondatra kipattantak a szemeim és felültem.
Újabb hirtelen fájdalom érkezett. Felordítottam de nem foglalkoztam vele.
- Nem lehet gyerekem? –járt a szörnyű gondolat a fejemben.
- Betti, hall engem? –jött közelebb az orvos.
- Nem lehet gyerekem? –suttogtam, s alig láttam a könnyeimen keresztül.
- Betti, mióta van fent? –kérdezte.
- Nem lehet gyerekem? –kérdeztem újra, tisztább hangon.
- Betti kérem, válaszoljon. Mióta van fent? –kérdezte az orvos.
- A beszélgetés kezdete óta. –feleltem.
Többet nem szólt csak gyorsan bekötött egy infúziót, kaptam egy fájdalomcsillapítót, majd kiment a korteremből.
- Bettus. –suttogta Dani egy perc múlva. Én addig csukott szemmel folytattam könnyeim hullatását.
És ekkor bejött egy férfi az ajtón, akire senki sem számított.
- Maga meg mit keres itt? –állt fel mellőlem Dani. A testnevelés tanár volt az.
- Sajnálom. –felelte.
- Mit érünk vele? –szólt vissza Gergő.
- Kifizetem a műtét árát. –felelte.
- Nem akarok vitát. –nyöszörögtem. –Maga, tudja, hogy a pénz nem számít. Egyetlen egy dolgot kérnék Öntől. –néztem rá, Ő pedig bólintott. –Hívja ide Juditot. –feleltem, mire Ő újra bólintott és kiment.
- Ennyi? –hüledezett Dani.
- Elegem van, hogy aki akár egy ujjal is hozzám ér, te már szaladsz is a segítségemre. Ha elüt egy kocsi, ha leeset egy hídról ezért senki nem lesz hibás egyedül én. –adtam ki magamból, amit már rég el akartam mondani. –Tudom, hogy a bátyám vagy és hidd el téged, szeretlek a világon a legjobban de…
- Megértesz? –kérdeztem végül.
- Meg. –válaszolta s a szemembe nézett. Láttam benne, hogy megbántottam.
Még egy percig állt és nézett majd kisétált a korteremből.
Gergő is, rám nézett majd Ő is Dani után ment.
Este hétkor Judit lépett be a korterem ajtaján.
Mikor meglátott hozzám futott és megölelt.
- Annyira sajnálom. –suttogtam a fülébe.
- Ez nem a te hibád. A mecset pedig átraktuk más időpontra. –felelte.
- A nyárra? –kérdeztem.
- Igen, az orvos azt mondta, addig felépülsz.
***
Eltelt három hét. Danit és Gergő a „balesetem” napja óta nem láttam.
Megbeszéltem az orvossal, aláírtam a papírokat, hogy július30-dikán elvégzik a műtétet.
Most május huszonhetedike van. Holnap leszek hivatalosan is nagykorú.
- Ha akar, hazamehet. –mosolyodott el a beszélgetés végén az orvos.
- Már ha van hova. –suttogtam, úgy, hogy Ő ne hallja.
Kitti behozott pár ruhát és a pénztálcámat is. –gondoltam magamban.
Átöltöztem, összepakoltam az összes ruhámat majd kocsiba pattantan és elindultam az ország másik felébe.
Öt óra kocsikázás után, éjszaka fél háromra, Békéscsabára értem.
Leparkoltam a garázsba majd pár gondolat után el is aludtam.
- Kicsim, te mit keresel itt? –kérdezte anya idegesen mikor reggel hatkor, megbökdöste a hasamat, hogy kelljek fel.
- Ah, anyu. –löktem el a kezét a hasamtól.
- Mikor érkeztél? –kérdezte miután kiszálltam a kocsiból.
- Az éjjel, fél háromkor. –feleltem és nyújtóztam egyet.
- Miért nem szóltál? –vittük be a csomagjaimat a házba.
- Mert csak este szóltak, hogy kijöhetek. –válaszoltam.
- Honnan? –kérdezte értetlenül. Ekkor leeset, hogy Ő még nem tudja így leültünk a nappaliba anya, apa, Balázs és én, majd mindent elmeséltem nekik részletesen.
A „történetem” végére anyu sírva fakadt, Balázs csak előre meredt apa pedig kérdést tett fel, amit én is meg akartam tőle kérdezni.
- Elvégezhetem én a műtétet?
- Kérni akartam. Már elintéztem az ottani orvossal. –mosolyogtam rá.
- És most mit csináltak veled? –kérdezte Balázs.
- Összevarrták a hasfalamat kétszer, mivel az első műtét nem sikerült. –feleltem.
Ekkor csörögni kezdett a telefon.
Anyu felállt majd a telefonhoz lépett.
- Igen? –szólt bele.
- …
Itt anyu rám nézett. Nem mondott semmit csak felém, tartotta a kagylót.
Átvettem tőle, és nagy sóhajtás után a fülemhez emeltem.
- Most hívtak a korházból, hogy minden rendben-e? Én nem tudtam, hogy kijött még az este, a barátainál nincs…
- Dani. –suttogtam remegve. Óriási gombóc nőt a torkomba.
Abba hagyta a beszédet, és ahogy hallottam levegőt is elfelejtett venni.
Egy perc múlva óriási csattanást hallottam majd a vonal megszakadt.
- Te nem vagy normális. –suttogom a telefonba.
- Hol a mobilod? –néztem anyára kétségbeesetten, de ekkor megcsörrent az enyém.
Félve felveszem.
- Miért nem jöttél haza? –kérdezte egy kis idő után.
- Három hétig felém se néztetek. –akaratlanul is a többes számot mondtam. –Hogy mondjam ezután, is azt, hogy… haza megyek? Tudod egy igazi családban három hét korházi nap és két műtét után az ember felé, néznek.
- Te küldtél…
- Egy szóval se mondtam, hogy menj el! –csattantam fel. –Csak azt, hogy nem kell úgy viselkedned, mintha elefánt volnék a porcelán boltban, amit körbe vesz több ezer rendőr! Szeretlek ez tény…de ezen túl azt teszek az életemmel, amit akarok. –suttogtam és kinyomtam a telefont.
- Haza mész? –kérdezte anya.
- Visszamegyek. –javítottam ki.
Elköszöntem mindenkitől, majd apa kivitte a cuccaimat a kocsiba.
Miután visszajött tőle is elköszöntem majd vissza indultam, oda ahonnan elindultam.
Újabb öt óra kocsikázás után az otthonom utcájában jártam.
Mikor megláttam Danit és Gergőt befordulni gyalog a sarkon nagyot dobbant a szívem.
És ekkor halálra rémültem.
Dani –a harmadik Dani az életemben. –befordult a másik sarkon. Ha tovább megy találkozni fognak. Megállítani késő volt.
- Kell nekünk sarkon lakni. –mérgelődtem majd behajtottam a garázsba. Átfutottam a házon, hogy ha találkoznak, meg tudjam állítani a bajt.
Amikor Dani befordult a sarkon szembe került Gergőékkel.
- Öcsi? –kérdezte döbbenten Gergő.
- Dani? –kérdezte a bátyám.
- Dani? –kérdezett vissza a kérdezett. –Gergő?
- Gergő ez az öcséd? –nézett a bátyám, Gergőre.
- Igen az. –nézett zavartan Gergő.
- Te… -indult neki a bátyám Daninak, én eközben az említett mögé kerültem.
- Lehet, hogy elhagytam a hugodat…
- Te együtt voltál Bettivel? –hüledezett Gergő miközben Danira, vagyis az öccsére nézett.
- El is hagyta. Elég szépen… - felelte bátyám.
Itt telt be a pohár.
A bátyám rúgni készült Dani felé. Dani félreugrott így a rugás…az én hasamat találta el.
Óriási reccsenést hallottunk.
- Bettus? –ordították mindannyian, de körülöttem elsötétült minden…
Eltelt két év amióta nem éreztem ezt az érzést, mint most.
Elengedtük egymást, majd mélyen a másik szemébe néztünk.
- Mi lesz most? Mi lesz ezután? –kérdeztem gondolatban, magamtól és jól tudtam, hogy az Ő elméjében is efféle kérdések járkálnak.
- Megbocsátasz nekem? –kérdezte kis idő elteltével.
- Hisz nem is haragudtam. –feleltem, s karjaiba férkőztem.
Megbeszéltük, hogy találkozni fogunk a közel jövőben, majd haza kísért, hisz már éjfél volt.
- Szia. –köszöntem el tőle, és besétáltam a házba.
- Hol voltál? –kérdezte Dani.
- Dolgom volt. –zártam le a témát. Nem mondom el neki. –döntöttem el.
Felmentem a szobámba, s egyhamar el is elaludtam.
Másnap reggel, elég jól indult a napom. Mindenki jó kedvébe volt, nem tudni miért.
- Miért vigyorogsz egyfolytában? –kérdeztem Gergőtől reggeli közben.
- Ma jött a városba az öcsém. Este végre bemutathatom nektek. –mosolygott.
- Este meccs. –kapott témán Dani.
- Tudom. De utána mind itthon leszünk. –felelte majd tovább csacsogtak a fociról. Személy szerint annyit értek a focihoz, mint Ők a takarításhoz. –erre a gondolatra felkuncogtam, majd pár perc múlva elindultunk a suliba.
- Szia. –jött elém Kitti.
- Hello. –köszöntem vissza.
- Ma este megyünk vásárolni? –kérdezte izgatottan.
- Jobb ötletem van. –feleltem mikor megláttam Gergő szomorú arcát. –Nézzük meg a fiúk focimeccsét. –ajánlottam, mire Gergő arca felragyogott.
- Az nem holnap lesz? –vonta fel a szemöldökét barátnőm.
- Nem. –kuncogtam, majd elindultunk órára.
Nem vagyok normális. Félig-meddig összejöttem Danival, mégis tetszik Gergő.
Tudom, hogy nem vagyok abban az esetben, mint a filmekben, hogy választanom kell, hisz nem tetszem Gergőnek, de én szeretem Őt. Jobban a kelleténél…
De itt van Dani. Megcsókolt… ha nem szeretném, ellenkeztem volna.
Első óra után, elmentünk tesire a lányokkal.
Átöltöztünk, majd kimentünk az udvarra.
- Az óra első felében a fiúk kosaraznak, addig a lányok leülnek. Az óra másik felében a lányok röplabdáznak, a fiúk leülnek. –adta ki az utasításokat.
- Maga jól van? Aszfalton röplabdázni? –szólt vissza Kitti.
- Tudom, hogy keményfából faragták Önöket. –vigyorodott el majd leült egy padra a pálya szélén.
Felálltam a földről –ahol eddig ültünk, és a tanár elé sétáltam.
- Nem engedem játszani a lányokat. –szegeztem ki a döntésemet.
- Ki maga, hogy megtiltsa nekik, hogy mikor és hol játszanak? –kérdezet vissza.
- Én vagyok a csapatkapitány helyettese. A hétvégén országost játszunk! Nem hagyhatom, hogy valaki megsérüljön. –vágtam vissza.
- Ha, te mondod. –vigyorodott el majd tovább nézte a fiúkat.
- Játszunk? –kérdezte Kitti.
- Játszunk, de tisztességes játékot. Nem akarom, hogy valaki megsérüljön. –feleltem, mire sípszót halottunk.
Átadtuk a fiúknak a helyett, majd az összes lány elment a tanárhoz megkérni azt, hogy ne játszunk, én addig a pályán bejárattam a kemény labdát.
- Nem engedi, hogy bemenjünk? –kérdeztem Kittit.
- Nem. De Anna kihozhatja a térdvédőket. –felelte mire az említett lány már szaladt is felénk a térdvédőkkel.
Felhúzták azokat én addig felkötöttem a hálót a csövekre.
- Bettus. –termett mellettem Gergő.
- Mi az? –néztem fel rá.
- Ttessék. –adta a kezembe a könyökvédőit.
- Mit csináljak ezzel? –kérdeztem értetlenül.
- A térdvédőm rád nagy, de nem maradt neked térdvédő Annánál. –felelte zavartan.
- Köszönöm. –nevettem fel, majd felhúztam a lábamra a „könyökvédőket”.
- Ja, és. –fogta meg a könyököm, amikor látta, hogy be akarok állni a helyemre.
- Vigyázz magadra. –felelte.
- Kérem Mr Dániel, ne itt udvaroljon. –kiabált a tanár.
- Anyádat. –felelte Dani úgy, hogy a tanár ne hallja.
Aki a közelében volt és hallotta, könnyesre nevette magát.
- Bettus, gyere! –kiabálta Judit –aki ebben az órában nagyon nézett engem, bár nem tudom, hogy miért- és elkezdődött a játék.
Huszonhárom-tizenhatra álltunk-én eddig szereztem két zúzódást és egy lila foltot a combomra - amikor már a harmadik lányt kisérték a gyengélkedőre.
- Ebből elég volt. –egyenesedett ki Judit, az ütő pozíciójából és a tanár elé lépett. –Nem fogom hagyni, hogy tönkretegye a csapatomat.
- Betti! Bettus! –kiabálták többen is a nevemet. Dani és Gergő háta lemerevedett majd mindketten felém fordultak. Hiába voltak a pálya túlsó részén sprintelni kezdtem felém.
- Bettusss! –kiabálta Judit is. Mindenki engem nézett. Nem értettem…
De ekkor észrevettem.
Hátra fordultam és figyeltem a felém zuhanó állványt, ami a hálót tartotta. Tudtam, hogyha nem ugrom azon nyomban agyon nyom, de a lábaim nem engedelmeskedtek.
Csak figyeltem az állványt, ahogy felém, zuhan, és én tétlen vagyok.
Egyszerre négy kéz fogott meg, én pedig oldalra pillantottam. Dani és Gergő el akart rántani de már késő volt. A földre estem az állvány pedig a hasamra esett.
Hirtelen jött a fájdalom, és úgy éreztem, hogy átszakadt a hasfalam.
- Bettus, hallasz engem? –kérdezte bátyám. –Gergő egy kicsit emeld fel! –kiabálta mire éreztem, hogy a hasamba nagyobb lesz a fájdalom. Felordítottam.
- A lábad kint? –kérdezte Gergő, Danitól.
A háttérben több ember is a nevemet kiáltotta, és jól tudtam, hogy az egész iskola körülöttünk van.
- Nem, nem… fáj… -suttogtam, bár alig láttam a könnyeimtől. Valaki újra megmozdította az állványt én, pedig újra felsikítottam.
- Bettus! Mindjárt itt lesznek a mentők. –mondta Dani. Nem kellett sok. Még éreztem, hogy valaki megmozdít, majd elnyelt a sötétség…
***
Mikor felébredtem nem otthon voltam. Nem tudtam, hogy hol vagyok.
Mikor kinyitottam a szemem egy korteremben találtam magam.
- Bencsik Betti? –kérdezte Danit az orvos. Nem vették észre, hogy felébredtem. –gondoltam magamban.
- A bátya vagyok. –felelte feszengve Dani.
- Szülők? –kérdezte a férfi.
- Kérem, mondja, hogy mi a baja. A szüleink nem itt élnek.
- Mivel Ön nagykorú, semmi akadálya. –felelte az orvos.
- Súlyos? –szólt közbe Gergő. Őt nem láttam, de közel volt hozzám a hangja. .
- Ha úgy vesszük, hogy nemsokára nagykorú lesz akkor igen. –sóhajtott.
- Kérem, mondja. –sürgette az orvost Dani.
- Eltört egy bordája, megrepedt egy csigolyája, mégis hagy kérdezzem meg. A feje hová esett? –kérdezte kíváncsian.
- A fejét én fogtam meg. –felelte Gergő.
- Rendben. Nem történt semmi baj a fején. De a hasát annál nagyobb sérülés érte. Átszakadt a hasfala és a méhét is megsértette…
- Lehet, hogy kettes vagyok biológiából, de ugye nem azt akarja mondani, amire gondolok…? –kezdett felmenni a pumpa a bátyámban.
- Kérem, nyugodjon meg. –szólalt meg az orvos.
- Nem magára mérges. –szólalt meg Gergő. –Bettus meg akarta állítani a tanárt, hogy ne engedje a csapatot az aszfalton játszani. De a tanár nemet mondott. Jövő hét hétvégén országos mecset játszanak, eddig négy lány sérült meg. Ő az ötödik. –mesélte és éreztem magamon a pillantását.
- Akkor, amit mondott az igaz? –tért vissza Dani a jelenbe.
- Igen. De a műtét életveszélyes. Van neki három hónapja, hogy átgondolja akar-e gyereket.
Erre a mondatra kipattantak a szemeim és felültem.
Újabb hirtelen fájdalom érkezett. Felordítottam de nem foglalkoztam vele.
- Nem lehet gyerekem? –járt a szörnyű gondolat a fejemben.
- Betti, hall engem? –jött közelebb az orvos.
- Nem lehet gyerekem? –suttogtam, s alig láttam a könnyeimen keresztül.
- Betti, mióta van fent? –kérdezte.
- Nem lehet gyerekem? –kérdeztem újra, tisztább hangon.
- Betti kérem, válaszoljon. Mióta van fent? –kérdezte az orvos.
- A beszélgetés kezdete óta. –feleltem.
Többet nem szólt csak gyorsan bekötött egy infúziót, kaptam egy fájdalomcsillapítót, majd kiment a korteremből.
- Bettus. –suttogta Dani egy perc múlva. Én addig csukott szemmel folytattam könnyeim hullatását.
És ekkor bejött egy férfi az ajtón, akire senki sem számított.
- Maga meg mit keres itt? –állt fel mellőlem Dani. A testnevelés tanár volt az.
- Sajnálom. –felelte.
- Mit érünk vele? –szólt vissza Gergő.
- Kifizetem a műtét árát. –felelte.
- Nem akarok vitát. –nyöszörögtem. –Maga, tudja, hogy a pénz nem számít. Egyetlen egy dolgot kérnék Öntől. –néztem rá, Ő pedig bólintott. –Hívja ide Juditot. –feleltem, mire Ő újra bólintott és kiment.
- Ennyi? –hüledezett Dani.
- Elegem van, hogy aki akár egy ujjal is hozzám ér, te már szaladsz is a segítségemre. Ha elüt egy kocsi, ha leeset egy hídról ezért senki nem lesz hibás egyedül én. –adtam ki magamból, amit már rég el akartam mondani. –Tudom, hogy a bátyám vagy és hidd el téged, szeretlek a világon a legjobban de…
- Megértesz? –kérdeztem végül.
- Meg. –válaszolta s a szemembe nézett. Láttam benne, hogy megbántottam.
Még egy percig állt és nézett majd kisétált a korteremből.
Gergő is, rám nézett majd Ő is Dani után ment.
Este hétkor Judit lépett be a korterem ajtaján.
Mikor meglátott hozzám futott és megölelt.
- Annyira sajnálom. –suttogtam a fülébe.
- Ez nem a te hibád. A mecset pedig átraktuk más időpontra. –felelte.
- A nyárra? –kérdeztem.
- Igen, az orvos azt mondta, addig felépülsz.
***
Eltelt három hét. Danit és Gergő a „balesetem” napja óta nem láttam.
Megbeszéltem az orvossal, aláírtam a papírokat, hogy július30-dikán elvégzik a műtétet.
Most május huszonhetedike van. Holnap leszek hivatalosan is nagykorú.
- Ha akar, hazamehet. –mosolyodott el a beszélgetés végén az orvos.
- Már ha van hova. –suttogtam, úgy, hogy Ő ne hallja.
Kitti behozott pár ruhát és a pénztálcámat is. –gondoltam magamban.
Átöltöztem, összepakoltam az összes ruhámat majd kocsiba pattantan és elindultam az ország másik felébe.
Öt óra kocsikázás után, éjszaka fél háromra, Békéscsabára értem.
Leparkoltam a garázsba majd pár gondolat után el is aludtam.
- Kicsim, te mit keresel itt? –kérdezte anya idegesen mikor reggel hatkor, megbökdöste a hasamat, hogy kelljek fel.
- Ah, anyu. –löktem el a kezét a hasamtól.
- Mikor érkeztél? –kérdezte miután kiszálltam a kocsiból.
- Az éjjel, fél háromkor. –feleltem és nyújtóztam egyet.
- Miért nem szóltál? –vittük be a csomagjaimat a házba.
- Mert csak este szóltak, hogy kijöhetek. –válaszoltam.
- Honnan? –kérdezte értetlenül. Ekkor leeset, hogy Ő még nem tudja így leültünk a nappaliba anya, apa, Balázs és én, majd mindent elmeséltem nekik részletesen.
A „történetem” végére anyu sírva fakadt, Balázs csak előre meredt apa pedig kérdést tett fel, amit én is meg akartam tőle kérdezni.
- Elvégezhetem én a műtétet?
- Kérni akartam. Már elintéztem az ottani orvossal. –mosolyogtam rá.
- És most mit csináltak veled? –kérdezte Balázs.
- Összevarrták a hasfalamat kétszer, mivel az első műtét nem sikerült. –feleltem.
Ekkor csörögni kezdett a telefon.
Anyu felállt majd a telefonhoz lépett.
- Igen? –szólt bele.
- …
Itt anyu rám nézett. Nem mondott semmit csak felém, tartotta a kagylót.
Átvettem tőle, és nagy sóhajtás után a fülemhez emeltem.
- Most hívtak a korházból, hogy minden rendben-e? Én nem tudtam, hogy kijött még az este, a barátainál nincs…
- Dani. –suttogtam remegve. Óriási gombóc nőt a torkomba.
Abba hagyta a beszédet, és ahogy hallottam levegőt is elfelejtett venni.
Egy perc múlva óriási csattanást hallottam majd a vonal megszakadt.
- Te nem vagy normális. –suttogom a telefonba.
- Hol a mobilod? –néztem anyára kétségbeesetten, de ekkor megcsörrent az enyém.
Félve felveszem.
- Miért nem jöttél haza? –kérdezte egy kis idő után.
- Három hétig felém se néztetek. –akaratlanul is a többes számot mondtam. –Hogy mondjam ezután, is azt, hogy… haza megyek? Tudod egy igazi családban három hét korházi nap és két műtét után az ember felé, néznek.
- Te küldtél…
- Egy szóval se mondtam, hogy menj el! –csattantam fel. –Csak azt, hogy nem kell úgy viselkedned, mintha elefánt volnék a porcelán boltban, amit körbe vesz több ezer rendőr! Szeretlek ez tény…de ezen túl azt teszek az életemmel, amit akarok. –suttogtam és kinyomtam a telefont.
- Haza mész? –kérdezte anya.
- Visszamegyek. –javítottam ki.
Elköszöntem mindenkitől, majd apa kivitte a cuccaimat a kocsiba.
Miután visszajött tőle is elköszöntem majd vissza indultam, oda ahonnan elindultam.
Újabb öt óra kocsikázás után az otthonom utcájában jártam.
Mikor megláttam Danit és Gergőt befordulni gyalog a sarkon nagyot dobbant a szívem.
És ekkor halálra rémültem.
Dani –a harmadik Dani az életemben. –befordult a másik sarkon. Ha tovább megy találkozni fognak. Megállítani késő volt.
- Kell nekünk sarkon lakni. –mérgelődtem majd behajtottam a garázsba. Átfutottam a házon, hogy ha találkoznak, meg tudjam állítani a bajt.
Amikor Dani befordult a sarkon szembe került Gergőékkel.
- Öcsi? –kérdezte döbbenten Gergő.
- Dani? –kérdezte a bátyám.
- Dani? –kérdezett vissza a kérdezett. –Gergő?
- Gergő ez az öcséd? –nézett a bátyám, Gergőre.
- Igen az. –nézett zavartan Gergő.
- Te… -indult neki a bátyám Daninak, én eközben az említett mögé kerültem.
- Lehet, hogy elhagytam a hugodat…
- Te együtt voltál Bettivel? –hüledezett Gergő miközben Danira, vagyis az öccsére nézett.
- El is hagyta. Elég szépen… - felelte bátyám.
Itt telt be a pohár.
A bátyám rúgni készült Dani felé. Dani félreugrott így a rugás…az én hasamat találta el.
Óriási reccsenést hallottunk.
- Bettus? –ordították mindannyian, de körülöttem elsötétült minden…
