2010. március 29., hétfő

7. fejezet

- Dani randira hívott. –sikította Kitti és a nyakamba ugrott.
Minden megszűnt. A szívverésem kihagyott két ütemet és ebben a pillanatban még a nevemet sem tudtam volna meg mondani.
Nem is engem akart elhívni.
- Most mennem kell. –ujjongott barátnőm majd adott három puszit és elfutott.
Tőlem csak segítséget kért. Hogy lehettem ekkora hülye, hogy ezt elhitettem magammal!

- A bátyám ebben a pillanatban fordult be a sarkon így magamra erőltettem egy mosolyt és meg vártam amíg oda ér hozzám.
- Szia Bettus! Mi újság? –mosolygott miközben bementünk a házba.
- Semmi különös. –nyögtem ki. –Veled? –kérdeztem vissza.
- Dettó. –mosolygott majd ledobta a hátizsákját a kanapéra és felment a szobájába.
Elpakoltam, elmosogattam, a helyére raktam az iskolatáskákat, majd leültem a kanapára.
Annyira hülye vagyok! Annyi jelentkező van arra, hogy randizzak én mégis Őt nézem ki magamnak! Kár tovább hazudni magamnak: tényleg tetszik nekem.

Egész este a kanapén feküdtem és….sírtam.
Egyszerűen nem tudtam abbahagyni, pedig nem is biztos, hogy az a Dani az. Lehet, hogy a bátyám, hisz Ő is elment valahová, miután közölt velem valamit.


- Figyelj Bettus! –mondta miközben felvette a kabátját.
- Mi az? –kérdeztem.
- Dani mostantól velünk lakik. Vagyis egy időre. Szóval az övé a vendégszoba. Gondoltam szólok, hogyha valakit éjszaka hallasz mászkálni, ne üsd le. –vigyorgott rám majd elment.


Így most már Gergő is velünk él. A vendégszoba az én szobám mellett van. Ez rossz hisz mindig látni fogom…
Egyszer csak túl esek rajta…


Este nyolc felé a két Dani nevetésére lettem figyelmes. Lementem, hogy meg nézzem, hogy, hogy itthon vannak.
- Hát ti? Hogy, hogy együtt? –vontam fel a szemöldököm.
- Mi meccsen voltunk. Játszottunk egy menetet a végzősökkel. Hat-háromra nyertünk. –vigyorgott diadalmasan Gergő.
- Akkor, ha nem is te… -mutattam Gergőre. –És ha nem is te… -mutattam a bátyámra. –Akkor ki randizik Kittivel? –néztem rájuk.
- Te vagy ilyen csökér, hogy elfelejtsd, hogy randid van. –bokszolt vele Gergő Dani vállába.
- Én erről nem tudok semmit. –vonta meg a vállát bátyám döbbenten.
- Jézusom! –sikítottam majd leszaladtam, magamra kaptam a kabátomat és kiszaladtam az udvarra. Ekkor észre vettem valamit…
- Nagyon vicces. –pirultam el mikor visszamentem a házba. A két fiú könnyezett a röhögéstől.
- Máskor vegyél fel egy nadrágot. –nevetett ki bátyám. Ilyen az én formám. Egy topban és egy bugyiban akartam útnak indulni…
Gyorsan felszaladtam a szobámba, magamra kaptam egy farmert majd elindultam Kittiék háza felé.
- Szia! –nyitott ajtót Kitti, miután becsöngettem. –Mi járatban vagy? –mosolygott rám, izgatottan barátnőm.
- Te kivel randizol?
- Hát Danival. –kaptam a választ.
- De melyikkel? –kérdeztem sürgetve.
- Hát…
- Ne, hogy azt mond, hogy nem tudod. –csaptam a fejemre.
- Gyere be! –mondta zavartan majd beljebb húzott. Leültem a kanapéra, Ő pedig mellém.
- Kitti. Már vagy három órája egy randira készülsz és nem tudod, hogy kivel mész valahová.
- Danival megyek…szerintem a bátyáddal.
- Nem hiszem. Bátyám az nem tudd semmiről. –szögeztem le. –És Gergő sem! –vágtam közbe, mert láttam, hogy meg akar szólalni.
- Akkor nemsokára kiderül. –suttogta az utolsó szót mert ugyanabban a pillanatban csöngettek.
- Megyek! –kiabált ki Kitti majd rám nézett. –Te addig menj be a konyhába. –nézett rám én pedig bólintottam.
- Már nyitom is… -szólalt meg Kitti majd csönd támadt.
- Bettus? –szólalt meg egy hang. Egy nagyon ismerős hang… Nem bírtam tovább. Kiléptem a konyhából és szembe találtam magam…Danival.
Nem a bátyámmal. Nem is Gergővel.
- Te vagy az? –suttogtam rekedten. Felém kapta a fejét mire halvány elmosolyodott. Alig láthatóan bólintott…
Dani volt az. Az a Dani aki tavaly szilveszterkor szakított velem és azóta nem látta senki. Még most is tisztán emlékszek mindenre hiába voltam berúgba…



- Gyere! Beszélnünk kell. –fogta meg a kezem és kihúzott a teremből.
- Mi az? –néztem rá vigyorogva.
- Bettus! Figyelj…mindennek vége. –nézett rám a Disco előtt Dani.
- Ne hülyülj már.. mennyünk vissza, bulizni. –fogtam meg a karját és visszaráncigáltam a terembe.
- Isten veled! –nyomott egy csókot a homlokomra majd elment…



- Te mit keresel itt? –kérdeztem.
- Öhm..ti ismeritek egymást? –nézett rám Kitti.
- Dani, tavaly szilveszter? Rémlik valami? –kérdeztem.
- Tényleg. Vagyis…
- Hagyjuk. Tudom, hogy nem emlékszel. –legyintettem.
- Azt hiszem ugrott a randid. –néztem a barátnőmre.
- Rendben. Majd máskor. Most megyek aludni. –felelte elszontyolodva majd felment a szobájába.

Mi kimentünk a házból és sétálni kezdtünk.

- Hogy, hogy itt vagy? –kérdeztem egy idő múlva.
- Hiányoztál. –suttogta.
- Erre nem jöttél rá másfél év alatt? –kérdeztem vádlón. Bár nem tehet róla, én is szenvedtem…
- Nem voltam biztos a dolgomban. Tudod, nem tudtam, hogy találtál-e már valaki mást. És tudom, hogy igen…
- Állj! Ezt honnan veszed? –kérdeztem döbbenten és már a sétát is, abbahagytam.
- Láttam a TV-be, hogy táncoltál azzal a fiúval. –állt meg Ő is velem szemben.
Felnevettem.
- Most mi az? –nézett rám döbbenten.
- Szóval te is láttad azt a videót? –mosolyogtam.
- De a fiú…
- Ő csak egy jó haver. –vágtam közbe. Rám mosolygott majd tovább sétáltunk.
Nem tudtuk, hogy merre megyünk csak a lábunk vitt valamerre. Félúton én már tudtam, hogy merre tartunk. Van erre egy park. Régen mindig ide jártunk ha kettesben akartunk lenni.

Tíz perc múlva oda is értünk. Leültünk egy padra mire Ő rám nézett.

- Elkéstem? –kérdezte egy kis idő eltelte után.
- Én minden nap gondoltam rád. –néztem a térdemet. –De mindig csak egy valami lebegett előttem…az hogy vége.
- Megkaptam azt az üzenetet, amit szilveszter után küldtél…
- Dani, kérlek…az..
- Tudom, hogy egy éve volt és azóta minden megváltozott. De egy valami nem.
- És pedig? –tudtam a választ.
- Az hogy szeretlek. Olyan hülye voltam…
- Igen, az voltál. De most miért akartál randizni Kittivel? –néztem fel rá.
- Azt hittem végig, hogy te vagy az. Veled akartam találkozni… -nem fejezte be a mondatott. Tudtam, hogy a mondat mögött ott van számtalan nekem szánt szép szó és a hangjában is bujkált a megbánás jele.
- Ez sikerült. –mosolyogtam.
Belenéztem gyönyörű szép barna szemében, és tényleg azt láttam, amit szavai mondtak. Megbánást, örömöt mégis óriási szerelmet.
- Annyira sajnálom. Gondolom a bátyád nem fog egyhamar megbocsátani… -hajtotta le a fejét.

Elgondolkodtam a múlton, a jelenen és a jövőn… Mi lesz most? Mi lesz ezután?
Újra belenézek barna szemeibe, nem érzek mást csak újra fellobbanó szerelmet.
Szerelmes vagyok. Daniba. De nem tudom eldönteni, hogy melyikbe…
Ez hülyeség! Hiszen én Őt szeretem! Aki itt ül mellettem… aki két évig a világot jelentette nekem.
- Te meg tudsz? –kérdezte bársonyos hangján. Most hazudjak? Hisz szerettem. Mindig is szerettem.
- Nem tudom, mit tegyek. –sóhajtottam mire Ő felállt és elindult.
- Egyszer láttál ennyi elég újabb két évre? –sírtam el magam miközben felálltam.
- De hiszen… -fordult felém.
- Én nem mondtam azt egy szóval sem, hogy nem szeretlek. –léptem egyet előre.
- De hiszen olyan rég volt már…
- Két évet kibírtam! Ennyi elég volt! –jelentettem ki majd még egyet léptem felé.
- Meg gondoltad, még mielőtt olyat tennénk amit később megbánsz… -nézett rám és Ő is előre lépett egyet. Már csak egy lépés volt köztünk.
- Tudom, hogy mit akarok, eldöntöttem. –léptem én a következő lépést majd felnéztem rá.
- Biztosan? –kérdezte és karjait a derekam köré csavarta.
- Biztos vagyok magamban. –suttogtam. –benned, és a sorsomban is. –suttogtam alig hallhatóan mire Ő megtette a második lépést. Megcsókolt.



Itt a rész:D
tudom, hogy húztam az idegeket:)
a végére olyan jön ki amit szerintem senki nem sejtett:)
kérem azokat akik nem írnak komit h legalább ott lent pipálják ki valamelyik ablakot mert az is sokat jelent:D
Köszönöm a Komikat csajok:D(L)
Na itt a rész:D Puszii:D

5 megjegyzés:

gicus19 írta...

Ez nagyon jó lett:D
Ez a sok Dani kikészít xD De köszi, hogy elmagyaráztad:D
És olyan gonosz vagy. Mondd, hogy nem lesz vele csak egy kis ideig:)
TeNő, a sírba kergetsz xD
Részt, gyorsan:D
puszi

A. írta...

áhhh
ez nem lehet igaz
most miért húzod az idegeimet....
áhh te lány kikészítesz..
nagyon tetszett
nagyon jó lett
de én lekevertem volna neki egy hatalmas pofont....vagy kettőt....vagy hármat( Cathy-stílus XD)
nagyon klasszul megírtad:)
de neked egy betegséged van, aminek a neve a Dani mánia XD
nagyon jó lett
várom a kövi részt:)

Rituss írta...

Tudom csajok kicsit készítelek ki titeket:D de ti így szerettek:D
ez csak vicc voltxD
igen sok Dani:D de mindenkinek lesz külön nevexD
KösziCsajok a komt(KL)

Kitta írta...

Dani.Dani.Dani.Dani!!!! - tele van velük a fejem!!
Nagyon tetszett ahogy megírtad a találkozásukat!!:)
Kíváncsi vagyok tényleg szereti vagy csak hirtelen felindulás!!:)??
Nagyon várom a következő részt!!
Siess vele!
pusz♥♥szeri<3

királylány írta...

Sya! Ma találtam meg ezt a történetet, és nekem nagyon tetszik. Remélem a folytatás is ilyen jó lesz, és ha kételkedtél magadban azt feljtsd el. Nagyon kiváncsi vagyok rá, mit hozol ki belőle. Na puszi